JOHANNESBURG, DÉL-AFRIKA

ÚJ ÉLETJOBBÍTÓ KÖZPONT NYÍLT JOHANNESBURG EGYIK SOKSZÍNŰ KÖZÖSSÉGÉBEN

2010. MÁRCIUS 26.

2010. március 26-án hagyományos afrikai zenével nyílt meg az új Szcientológia Életjobbító Központ – az eseményen ezer egyetemista, közösségi vezető és kormánytisztviselő, művész és helyi szcientológus vett részt a johannesburgi Station Streeten.

Civil és kormányzati vezetők tartottak beszédet az ezerfős tömegnek, és üdvözölték az új Szcientológia Életjobbító Központot Johannesburg Braamfontein kerületében.

A központ a város Braamfontein kerületében, a Witswatersrand Egyetem tőszomszédságában található, így egy igen sokszínű közösséget szolgál, amelynek célja megfogalmazódik a kerület mottójában: „A hely, ahol az emberek felemelkednek.” A megnyitóünnepséget a központ igazgatója, Edmund Dladlu vezette le, és megfogadta, hogy együtt fognak dolgozni a helyiekkel azon, hogy ez a mottó valóra váljon.

A kerület sokféleségét tükröző különleges vendégek között volt Eddie Mboweni, a Hillbrow-i Rendőrség kapitánya, aki arról beszélt, hogy hogyan dolgoznak együtt a rendőrei és az egyház kábítószer-ellenes és emberi jogi oktató kampányainak résztvevői. „Ez a központ a legjobb helyen van – mondta Mboweni kapitány –, és várakozással tekintünk annak elébe, hogy olyan programokon dolgozhassunk együtt az Egyházzal, amelyek segítenek a bűnözés felszámolásában és az életszínvonal javításában e körzet polgárai számára.”

Robin Hogarth szcientológus és zenei rendező arról beszélt, hogy a Szcientológia hogyan segítette őt abban a munkában, amellyel széles körben ismertté tette Dél-Afrika zenéjét – ennek része volt az is, hogy a Soweto Gospel Choir nevű énekkarral elkészítette a Blessed és az African Spirit című lemezeket, amelyek 2007-ben, illetve 2008-ban Grammy-díjat nyertek a legjobb tradicionális világzenei album kategóriában. „Ez a központ az önöké. Mindenki előtt nyitva áll – legyen akár festő, király, költő, munkás, tanuló, zenész, férj vagy feleség. Braamfonteint, Johannesburgot, Dél-Afrikát és egész Afrikát szolgálja. Ezért vagyok olyan büszke arra, hogy itt lehetek ezen a jelentős eseményen. Ez az életjobbító központ egy új jövő, egy jobb élet és Afrika újjászületése előtt tárja ki a kaput.”

A szalag lehullását követően a résztvevők végignézték az Életjobbító Központ interaktív bemutatótábláit, amelyek a Dianetika és a Szcientológia alapelveit és ezeknek az életben való alkalmazását illusztrálják. A Központ a Johannesburgi Szcientológia Egyház terjesztési létesítményeként gyakorlati tanfolyamokat szolgáltat különböző élethelyzetek, így például a tanulási nehézségek, a problémás kapcsolatok, a magánéleti és munkahelyi stressz kezelésére.
Az új Szcientológia Életjobbító Központ látogatói végignézték a multimédiás bemutatótáblákat, amelyek illusztrálják a Szcientológia tanait és gyakorlatait, L. Ron Hubbard Alapító életét és szellemi hagyatékát, valamint az Egyház globális humanitárius és társadalomjobbító programjait.

Az ünnepségen Phumzile Zuma, a Dél-afrikai Köztársaság elnökének, Jacob Zumának a lánya is beszélt: „Képzeljenek el egy világot, amelyben mindenki pontosan tudja, mi helyes, és mi nem. Egy világot, amelyben az emberek úgy érhetik el a céljaikat, hogy eközben békében élnek önmagukkal és a környezetükkel is. Nos, kedves dél-afrikai polgártársak és egyetemi hallgatók, ráébredtem, hogy mindezt megvalósíthatjuk az új Szcientológia életjobbító központ eszközeivel, amelyeket e környék számára biztosít.”

Setlamorago Thobejane parlamenti képviselő – a Congress of Traditional Leaders (Tradicionális Vezetők Kongresszusa) főtitkára és az Institute of African Royalty (Afrikai Királyi Intézet) elnöke – a következőket mondta az egybegyűlteknek: „A Dianetika és a Szcientológia alapítója, L. Ron Hubbard valódi vezető volt az emberek között. Megértettem, hogy a Dianetika csak az első lépése volt a teljes szellemi szabadsághoz vezető ösvényen, és hogy ő megadta nekünk az összes olyan eszközt, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy javítsunk az életünkön, bármi tartson is vissza minket. Figyelemre méltó, hogy olyan ember volt ő, akinek minden szava igaznak bizonyult, és azt hirdette, hogy a bolygó következő nagy civilizációja – természetesen – Afrika déli részén jön majd létre.”

Az ünnepség a hagyományos szalagátvágással ért véget, s ezzel a Központ hivatalosan is megnyílt. Több százan árasztották el a közönséginformációs központot, ahol filmeket és audiovizuális bemutatókat tekintettek meg a Szcientológia hittételeiről és gyakorlatáról, L. Ron Hubbard életéről és életművéről, valamint az Egyház által Afrikában és az egész világon folytatott társadalomjobbító és közösségi programokról.