BEVEZETÉS

NEMZETKÖZI PROGRAMOK TÁMOGATÁSA
A BECSÜLET ÉS AZ ÖNBECSÜLÉS HELYREÁLLÍTÁSÁÉRT

Akárhogyan nézzük is, a világ ma rendkívüli erkölcsi és etikai válságban szenved. A társadalomban burjánzó bűnözés és drogfogyasztás, a cégen belüli lopások, a tisztességtelen politikai gyakorlatok és a nemzetközi konfliktusok alatt mélyen gyökerező problémák húzódnak meg: a becstelenség és az erkölcstelenség.

AZ ÚT A BOLDOGSÁGHOZ TELJES EGÉSZÉBEN NEMVALLÁSOS, egyedülálló és nagy hatású mű, akár egyének, akár országok használják.

Az út a boldogsághoz: Ésszerű útikalauz a jobb élethez című mű, amelyet L. Ron Hubbard az író, humanitárius és a Szcientológia Alapítója írt, ezeket a problémákat célozza meg, és olyan utat mutat, amelyet társadalmi, kulturális és vallási háttértől függetlenül bárki követhet, hogy vele boldogabb, sikeresebb és teljesebb életet éljen.

Az út a boldogsághoz, ez a teljes egészében nemvallásos mű, egészen kivételes és nagy hatású, akár egyének, akár országok használják. Ez a kis füzet nyugalmat hozott, amikor olyan településeken osztották ki, ahol az erőszak, a bandaháborúk és a rasszizmus uralkodtak. Békét vitt több, konfliktus sújtotta térségbe. Több ezer börtönben használták, az üzenete helyreállította a legmegátalkodottabb bűnözők önbecsülését is, valamint elindította őket azon az úton, amelyet követve a társadalom hasznos és hozzájáruló tagjaivá válhatnak.

A mű az 1981-es eredeti megjelenése óta töretlen népszerűségnek örvend: mára már több mint 100 millió példányt osztottak szét 205 országban, hogy követhető erkölcsi iránytűvel lássák el az embereket.

Egy baráttól vagy ismerőstől kapott Az út a boldogsághoz betölti az erkölcsi űrt egyre erkölcstelenebb társadalmunkban.

Ez a kiadvány áttekintést nyújt az egyház és tagjai arra irányuló erőfeszítéseiről, hogy rendbe hozzák a társadalom erkölcsi alapjait, és eljuttassák Az út a boldogsághoz-ban leírt eszközöket mindenkihez, aki szeretne boldogabb életet élni, és szeretné, ha a világ jobb lenne.

AZ ERKÖLCSI ÉRTÉKEK
HANYATLÁSÁNAK MEGÁLLÍTÁSA

Mindannyian szembesülünk a napjainkban egyre mélyülő erkölcsi válság széles körben látható bizonyítékaival.

Intolerancia: Rengeteg a faji és etnikai gyűlölet szülte bűncselekmény, köztük a népirtás; a legtöbb konfliktust vallási, etnikai vagy kulturális különbségek okozzák.

Tovább

A TÁRSADALOM ERKÖLCSI
SZERKEZETÉNEK RENDBEHOZATALA

Az Út a Boldogsághoz Alapítvány nemzetközi központja 2003-ban nyílt meg a kaliforniai Glendale-ben – az épület megvásárlását szcientológusok támogatása tette lehetővé.

Az Alapítvány központjában pedagógusok, vállalati ügyvezetők, törvényhozók és közjogi méltóságok tervezhetik meg Az út a boldogsághoz programok bevezetését.

Tovább

TANÍTÁSI ESZKÖZÖK
A BOLDOGABB ÉLETHEZ

Három évtized tapasztalatainak felhasználásával hatékony eszközök készültek pedagógusok és más szakemberek számára, amelyekkel Az út a boldogsághoz szabályait használva erkölcsi értékeket taníthatnak.

A közhasznú hirdetések (PSA-k) szétkürtölik az üzenetet, és a filmeskönyvet széles körben használják tanárok, professzorok, vállalati ügyvezetők, bűnüldözési szervek, közösségi vezetők, orvosok, ügyvédek, javító intézeti képviselők és papok...

Tovább

MILLIÓK ELÉRÉSE
MULTIMÉDIÁS ÜZENETEKKEL

A Szcientológia Egyház által készített Az út a boldogsághoz társadalmi célú hirdetések – a könyv mind a 21 szabályáról szól egy-egy hirdetés – világszerte milliókhoz viszik el Az út a boldogsághoz üzenetét.

A videók megragadják az egyes szabályok lényegét, és olyan szemléletesen mutatják be őket, hogy bárki képes megérteni.

Tovább

AZ ÚT A BOLDOGSÁGHOZ
FILMESKÖNYV

Az L. Ron Hubbard által írt teljes szöveget felhasználó Az út a boldogsághoz filmeskönyv fejezetről fejezetre, szabályról szabályra követi a nyomtatott könyvet. Különböző szereplők egymásba fonódó történetei illusztrálják a könyvben szereplő valamennyi gondolatot.

Tovább

ONLINE OKTATÓI ESZKÖZTÁR,
INTERAKTÍV WEBOLDAL

Az út a boldogsághoz világméretű elérhetővé tételére Az Út a Boldogsághoz Alapítvány a kampány minden elemét felvonultatja az interneten egy interaktív weboldalon, ahol a látogatók elolvashatják a füzetet, megnézhetik az összes társadalmi célú hirdetést, illetve további részleteket láthatnak a filmeskönyvből.

Tovább

AZ ÚT A BOLDOGSÁGHOZ
ÜZENETÉNEK TERJESZTÉSE VILÁGSZERTE

Az út a boldogsághoz önkénteseinek és támogatóinak nemzetközi hálózata ma már 186 országra terjed ki.

Az út a boldogsághoz önkéntesei sok városban úgy vezették be az „Óvd és tedd jobbá a környezeted!” szabályt, hogy utcatakarítási akciókba kezdtek, és összegyűjtötték a flakonokat, dobozokat és szemetet a környékükről.

Tovább

MEGOLDÁSOKAT ADUNK
MILLIÓK SZÁMÁRA

A Nemzetközi Szcientológia Egyház Los Angeles-i Terjesztési és Szétosztási központja több millió Az út a boldogsághoz füzetet, DVD-t és kiadványt gyárt, amelyek Az út a boldogsághoz program magját képezik.

Tovább

A PROGRAM BEVEZETÉSÉNEK
EREDMÉNYEI

Az út a boldogsághoz füzet hatékonyságának és Az út a boldogsághoz program tevékenységei által kifejtett hatásnak köszönhetően a program világszerte tiszteletet kelt és támogatásra lel tanárokban, egészségügyi oktatókban, iskolai tanácsadókban, rendőrökben, közösségi vezetőkben, kormányzati tisztségviselőkben, diákokban és szülőkben.

Tovább