KÖZÖSSÉGI TEVÉKENYSÉGEK

MINDIG LEHET VALAMIT TENNI
SEGÍTSÉGNYÚJTÁS MINDENKINEK

AZ ÖNKÉNTES LELKÉSZEK a SAJÁT LAKÓHELYÜKÖN is segítenek, EMBEREK EZREIT KÉPZIK KI, és POZITÍV VÁLTOZÁSOKAT hoznak a KIS- ÉS NAGYVÁROSOKBA mindenütt A VILÁGON.

Az önkéntes lelkészi kavalkádok célja az, hogy segítsenek, és hogy másokat is képessé tegyenek arra, hogy segíthessenek katasztrófahelyzetekben és a mindennapi életben egyaránt – így visznek segítséget a világ nagyobb városaiba és távoli településeire.

Elmennek a világ főbb ipari területeire – London, Berlin, New York, Los Angeles, és Melbourne – éppúgy, mint az Amazonas-medencébe, Nyugat- és Közép-Afrikába, Indiába, Szibériába, Dél-Amerikába, a Csendes-óceáni-szigetekre és Ausztráliába. Az önkéntes lelkészi kavalkádok minden évben ezreknek nyújtanak képzést és segítséget.

Országos vezetők, polgármesterek, törvényalkotók és más hivatalos személyek üdvözlik a kavalkádokat a megnyitóünnepségeken, és gyakran maguk vágják át a szalagot, amikor megkezdi működését a jellegzetes sárga sátor, amely a segítő tevékenységek központjául szolgál, amíg a kavalkád az adott településen tartózkodik.

A sátorban az önkéntes lelkészek személyes segítséget nyújtanak. Olyan dolgokkal foglalkoznak, amelyekkel az egyének szembetalálják magukat: családi konfliktusok, munkahelyi megpróbáltatások és tanulási nehézségek. A tájékoztató panelek világosan bemutatják a látogatóknak, hogy mindig lehetséges megoldást találni, és bárki részt vehet szemináriumokon, hogy megtanulja, hogyan alkalmazhatja ezeket a megoldásokat a saját életében, a munkahelyén és a társadalomban, valamint a környezetében élők életében.

A kavalkádok által kifejtett maradandó hatás egyik remek példája a transzszibériai Jóakarat-túra, amellyel az önkéntes lelkészek oroszországi településekre vitték el a segítséget. A 20 emberből álló önkéntes lelkészi csapat a moszkvai Jaroszlavszkij pályaudvaron kezdte humanitárius útját 2006 augusztusában. Négy évig tartó útjuk 10 időzónán át vezetett, és a Csendes-óceán partján, Vlagyivosztokban ért véget.

EGYETLEN ÉV ALATT
520
önkénteslelkész-
csapat
270 000
KILOMÉTERT
UTAZOTT,
és ezalatt
1,3 MILLIÓ
EMBERNEK segített

Az önkéntes lelkészek a térség minden nagyobb városában nyújtottak szolgáltatásokat: szemináriumokat és előadásokat tartottak egyéneknek, családoknak, csoportoknak és egész településeknek, hogy megoldásokat adjanak nekik, amelyekkel megoldhatják a napi konfliktushelyzeteiket és nehézségeiket. Több ezer embernek segítettek közelebb kerülni a személyes céljaik eléréséhez, egyenesbe hozni a kapcsolatukat házastársukkal, helyreállítani a kommunikációt a szülők és a gyermekeik között és rendezni a munkahelyen felmerült problémákat és vitákat.

450 szervezet munkatársainak 1100 szemináriumot tartottak, továbbá egyéneknek és közösségeknek is segítettek megbirkózni olyan problémákkal, mint a kábítószer- és alkoholfogyasztás, a bűnözés és erkölcstelenség, írástudatlanság és hiányos oktatás.

A Jóakarat-túra 16 városban járt, és mindegyikben helyi önkéntes lelkészi csoportokat nyitott, és az újonnan kiképzett önkéntesek utána maguk is elindultak, hogy segítsenek a saját családjuknak, szomszédaiknak és a környékükön lakóknak. A becslések szerint a Jóakarat-túra összesen mintegy 6 millió embernek segített.

Íme egy csokorra való a visszajelzésekből: „Köszönjük az Önkéntes lelkészeknek – ők jó és felelősségteljes emberek, akik mindig segítenek. A legmélyebb hálánk L. Ron Hubbardé, azé a humanitáriusé, aki szerint a legnagyobb élvezet az, ha másoknak segítünk.”


ÖNZETLEN SEGÍTSÉG AZ ÉLET MINDEN HELYZETÉRE – AZOK KIKÉPZÉSE, AKIK MÁSOKNAK SEGÍTENEK

„Köszönetem az önkéntes lelkészeknek, akik rendkívüli lelkesedéssel és szorgalommal tartottak a csoportunknak 10 szemináriumot, valamint számos személyes konzultációt, és ezzel nagyon sokat segítettek.”

„A kollégáimmal együtt válaszokat találtunk a problémáink megoldására. A szemináriumok javították a kommunikációnkat és a megértésünket, és mint csapat most sokkal erősebbek lettünk. A szemem előtt zajlik le a változás a csoportban.”

„Az önkéntes lelkészek profi hozzáállása és szakértelme lehetővé tette a számunkra, hogy megszerezzük azt a tudást, amivel ők is rendelkeznek, és ez nagyon jó segítség volt a szemináriumot látogatók saját munkájában és életében.”

Az önkéntes lelkészi kavalkádok a Föld minden tájára eljutnak, és gyakorlati életjobbító jártasságokat hoznak az embereknek minden kontinensen.
a VM-ek
MINTEGY
17
MILLIÓ
embernek
SEGÍTETTEK A
NAGYVILÁGBAN

„Az önkéntes lelkészek segítettek nekünk megtanulni a helyes kommunikálást, és így sokkal inkább megértjük egymást a családunkkal és az ismerőseinkkel. A szemináriumokat olyan lelkesedéssel tartották, hogy ezzel mindannyiunkat arra ösztönöztek, hogy javítani akarjunk magunkon. Teljes szívemből köszönöm.”

Hasonló eredményekről számolnak be mindenhol, ahol önkéntes lelkészek teljesítenek szolgálatot.

■ Milánóban az önkéntes lelkészek szemináriumokat szolgáltatnak, azoknak a veszélyeztetett fiataloknak a számára, akik bandák befolyása alá kerülnek. Ez azt eredményezi, hogy a fiatalok önbizalomra tesznek szert és célokat kapnak, és a bandák és az erőszak visszautasítását választják.

■ Pakisztánban civil vezetők kérésére az önkéntesek ingyenes iskolákat üzemeltettek hátrányos helyzetű gyerekek számára – egy év alatt több mint 800 tanulót tanítottak, és jelentős javulást értek el az írástudóság terén.

■ Kolumbiában az önkéntes lelkészek egy olyan rendszert alapoztak meg, amely megszervezi és felhasználja az emberi erőforrásokat és az elérhető eszközöket, hogy segítsenek helyreállítani a lakosok otthonait az ismétlődő trópusi viharok rombolása után.

■ Az Egyesült Államokban és Kanadában az önkéntes lelkészek sárga sátrai sportesemények százain, megyei és regionális vásárokon és más tömegrendezvényeken nyújtanak személyes segítséget bárkinek.